Fekete József az a festőművész, akiben az élet szépségeire rácsodálkozó ember és a szakmailag tökéletesen felkészült profi találkozik. Életében teljességre, művészetében képi egységre törekszik, már eddig is stílusjátékokban gazdag alkotásokat alkotva.
Korábbi impresszionisztikus periódusában szabadon futó, széles ecsetvonásokkal rögzíti a fény-szín tobzódást. Jelenlegi korszakában a perspektivikus vonalrendszerekkel bővített eszköztár szolgálja a fény-tér érzékeltetését.
Tájképeiben – melyek csak látszólag állóképek – vibrál a csend lendülete. Kiterített síkjai ábrázolják a tömeget, színes, dinamikus, metsző erővonalai a fényt, a ragyogást, az életben jelenlévő ritmust.
Nagyhatású példaképei: Paul. Cezanne lebegő tömegeivel, Umberto Boccioni futurizmusával, Robert Delaunay orfikus kubizmusával, továbbá Michail Larionov és élettársa, Natalja Goncsarova, az orosz avantgard két kiemelkedő képviselője.
Elméleti és festészeti összegzéseiből, valamint több évtizedes munkásságából épített fel egy igazi, saját XXI. századi látásmódot, mely felvonultatja a szakma minden fortélyát.
